Az író négy darabból álló drámai ciklust tervezett: mindegyikben az orosz társadalom egy-egy rétegét kívánta ábrázolni.
Az utolsó darabról ezt írta:
"És lesz még egy: a mezítlábasok. Tatár, zsidó, színész, az éjjeli menedékhely gazdasszonya, tolvajok, nyomozó, prostituáltak. Csupa szörnyűség. Terveim már készen állnak, már magam előtt látom az arcokat, az alakokat, hallom hangjukat, beszédüket, cselekedeteik oka már világos előttem, minden világos..."
Sem otthonuk, sem biztos megélhetésük, némelyiküknek már neve sincs. Múltjuk van csak, benne valami homályos régi bűnnel, és keserves boldogtalanságban élnek mindannyian.

1902-ben szeptemberében maga a szerző olvasta fel a Művész Színház színészeinek, de az orosz cenzúra betiltotta a darabot egészen 1905 áprilisáig nemhivatalos tilalom alatt állt. Számos idegen nyelvre lefordították, 1903 óta hatalmas sikerrel adják elő a világ nagyvárosaiban.

Gorkíjban nincs semmi szentimentális maghatottság a nyomor láttán. Az ő emberei úgy élnek a piszokban és a züllöttségben, mint természetes emberi elemükben, ahogy a patkányok élnek a csatornában. De durvaságukban megvan az emberi jóság. És ennél nincs csodálatosabb.

/Szöveg forrás: http://pecs.index.hu és Sirokay Bori dramaturg/