Negyedéves főiskolásként az Olivér című musicalben játszottam Bill Sikes, bandavezért, Hámori Ildikó pedig éppen látta az előadást. Akkor próbáltam a Várszínházban Ruszt Józseffel. Akkor kerestek neki egy partnert, ő pedig szólt, hogy bennem lát fantáziát, így első látásra megkaptam a szerepet. Izgalmas volt, mert tanáraimmal: Gáti Józseffel, Oszter Sándorral, Avar Istvánnal játszottam együtt a színpadon.

A bemutató után Ruszt felkért, hogy nincs-e kedvem Zalaegerszegre szerződni. Akkor még azt hittem, hogy csak Pesten létezik színház, de mégis vonzott az alakuló színház és a tehetséges társulat. Lelkesen vetettük bele magunkat a munkába, ami azt jelentette, hogy a 80-as évek elején egész napunkat a színházban töltöttük. Ez egy kicsit szakbarbárrá tett, de ha belegondolok, fiatal színészként erre volt szükségem.

Három év alatt 24 bemutatóm volt, játszottunk musicalt, vígjátékot, drámát. Olyan tehetséges művészekkel dolgoztam együtt, mint Nemcsák Karcsi, Márjáss József. Aztán három és fél év után azért jöttem el, mert rengeteg lehetőséget, de főszerepek helyett inkább kis karakterszerepeket kaptam.
Egy idő után biztosak voltak abban, hogy rám bízhatják a kis figurákat is, én úgyis megoldom. Ezért léptem tovább, néhány debreceni év után 1989-ben jöttem Egerbe.

Érdekes, hogy most már csak vidéken tudom elképzelni az életet. Végig gondolva az elmúlt 15 évadot, nehéz lenne felsorolni azokat a szerepeket, amiket eljátszhattam. Az elmúlt évad legnagyobb ajándéka volt a Nyafogók. Az ember nem panaszkodhat, ha ilyen szerepek találják meg, és ilyen hangulatú munkában vehet részt. De említhetném a Kakukkfészek című előadást, amiben az indiánt játszottam –a kritika szerint egyik legjobb alakításom volt. Nem panaszkodhatom, hiszen megkaptam Shakespeare Vizkeresztjében Malvolio szerepét, alakíthattam Dobót az Egri csillagokban, vagy Cukit a Komámasszony, hol a stukker?-ben.

A színész tudja, hogy vannak az életben hullámhegyek és völgyek, természetesen nem kaphat mindig főszerepet. Nem vagyok türelmetlen, hiszen ahogy a mondás is tartja: a jó pap holtig tanul. Tanárom, Gáti József mondta, hogy mikor az ember azt érzi, ma nagyon jó voltam a színpadon, akkor kell abbahagyni a pályát. Mindig kell egy kicsi elégedetlenség, amely előre visz. Rusztnak adok igazat, hogy nem a főszerepeken kell megtanulni a szakmát. Nekem nem okoz problémát, ha nem én játszom a főszerepet. Különben is, a kisebb szerepeket is ugyanolyan jól el kell tudni játszani, mint a nagyokat, csak úgy áll össze egy előadás.

Nincs kis szerep, csak kis színész! Ez egy hosszútávú pálya, aki megérdemli, az idővel úgyis megkapja azt az elismerést vagy lehetőséget, amit érdemel.