| KULISSZA : PÁL UTCAI FIÚK
Az én grundom Laci bácsija |
PÁL UTCAI FIÚK
Az én grundom Laci bácsija
JÓNÁS PÉTER 2006.01.19. 20:05
A grundot mi "játszónak" hívtuk. "Anyu, lemehetek a játszóra?" Nem tudtuk, hogy grund. Laci bácsi tudta, talán mondta is. Akkor még nem értettük.
Egyetem, munkahelyek, albérletek, lakások, városok, barátok, nők. Jöttek, mentek, eltűntek. És most nézem Laci bácsit, aki mindvégig itt feküdt egy fiókban a Lenin út 97-ben.
Gombfocijátékos, szétszedhetős műanyag, a trikót jelentő kis fehér karikával lehetett ráfogatni a félgömb alakú mezre a félkör alakú papírdarabot, rajta kiskamasz írásommal: Laci bácsi, Lenin Úti Vasas, edző. Nedvesség. Alig látom már, amit nézek.
Alig látunk, zuhog, folyik az arcunkon a víz, tocsog dorkónkban a hideg sáros lé. De nem lehet most hazamenni, hiába kiabálnak az aggódó anyukák az erkélyekről. 13:12-re vezetnek a zöld házasok. Dac, akarás, csuromvizes forróság a póló alatt – két perc alatt Mészike kétszer villan, vége, nyerjük a kólameccset, szól a himnusz, ollé-ollé, hajt a láz, ollé-ollé, barna ház. Ekkor egy esőköpenyes köpcös bácsi, aki nézte a meccset a két ház közti gyepen a padról, magához int mindenkit a még mindig zuhogó esőben. Laci bácsi olyan szavakat használ, hogy balbekk és bodicsek. A bodicsek az, amikor Lali felrúgta a Kis-Spisákot. Ámulunk. És hogy ő látta Puskást és az edzőnk lesz.
Zöld ház, barna ház innentől mindegy volt, egy csapat lettünk. Laci bácsi minden délután ült a padon, megmondta, ki a center, az irányító, az ék. Megvédett minket a fapapuccsal kergető házmestertől, ha a virágágyásba gurult a labda. Nevünk lett: Lenin Úti Vasas. A mexikói vébé előtt benevezett minket egy országos kispályás bajnokságra, a győztes utazhatott Détáriékkal. Az egri területin, mikor 21:0-nál Kis-Spisák a felnőtt Csepelautó ellen bekotorta becsúszva a becsületgólt, az egész kispad berohant a pályára, Laci bácsival az élen. Nekünk csapatunk volt, a Csepelautónak meg se balbekkje, se Laci bácsija, se "játszója".
Utoljára Hatvanban bronzérmet nyertünk egy kispályás tornán. Laci bácsit nem vittük, Lali, a center azt mondta, az olyan égő. A vonatról leszállva Lali vett egy üveg pezsgőt, mert ő már jövőre szakközépbe megy és ünnepelni kell. Laci bácsi a padon várt minket. Köré gyűltünk, hangosak voltunk, lóbáltuk az alumínium serleget és a pezsgősüveget, ollé-ollé, hajt a gőz, a Lenin út mindenkit legyőz. Lali megkérdezte a furcsán hallgató öreget, hogy Laci bá nem iszik? Csend lett. Sokára mondta halkan: Sportember nem iszik. Nem vagyok az edzőtök többé és ti sem vagytok csapat. Nem értettük. Felállt, hazaballagott, mi meg hangoskodtunk tovább.
Aztán mindenki elment szakközépbe, gimibe, lakatosnak, egyetemre, hentesnek, családapának. Kinézek az ablakon, nincsenek srácok, a "játszó" évek óta üres, mint most már a gombfocicsapatos fiókom is a szüleim lakásában, ki kellett pakolnom, kell a hely, anyu üzente, vigyem el vagy kidobja.
Nézem Laci bácsit. Nedvesség. Jó lenne játszani egyet.
(2005. december 16.)
| |
