Mesét játszani nem könnyű feladat. Gyermekek előtt bemutatkozni, gyermekek figyelmét lekötni nehéz, tudja ezt minden gyakorló szülő, aki valaha is megpróbálta Piroska és a farkassal, vagy Lázár Ervinnel szórakoztatni, álomba ringatni gyermekét. Különösen nagy feladat ez akkor, amikor egy nézőtérnyi, rajzfilmeken és számítógépes játékokon felnövő gyerek figyeli az eseményeket, méghozzá természetes környezetben. A jó alapanyagon kívül – mely alapvetés – az lehet a megoldás, hogy valóban jó, kipróbált színészek legyenek, akik megjelenítik a figurákat. Csizmadia Tibor, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója, az előadás rendezője ezért úgy válogatott színészei közül, hogy megfeleljenek ezeknek a kritériumoknak. Három, Egerben roppant népszerű és tehetséges színésznő Dimanopulu Afrodité, Fekete Györgyi és Nádasy Erika mellett Tunyogi Pétert és Safranek Károlyt láthatta a gyermekközönség, amint megjelenítik az – ahogy egy igazi meséhez illik – emberjellemű állat- vagy tudj’ Isten, milyen figurákat. A nagy tapasztalattal rendelkező aktorok mellett a címszerepet egy olyan fiatal színész, Vajda Milán játszotta, akit a felnőtt- és gyermekközönség egyaránt megszeretett remek karakteralakításai révén az évad során. Összefogott, izgalmas, remek ötletekkel gazdagított produkció született az Érsekkert fái alatt, bár a természeti környezetet még inkább ki- és felhasználhatta volna a rendező. Az élő zene, a hangeffektusok még inkább megemelték az előadást.

Bármilyen jó előadás is A Félőlény, szolgál tanulságokkal. Ha nem is interaktív produkció, de testközelben játszódik és be kell látnunk, hogy ennek a testközeli játszásnak vannak hátulütői. A gyerekek nem képesek manapság megfelelő önuralmat és tiszteletet tanúsítani a színház és a játszók iránt, ami bizony nehéz, gyakran megoldhatatlan feladat elé állítja a színészt. Ekkor pedig már csak a túlélés és nem az átadás vágya az, ami motiválja a játszókat.

Gömböc úr

Az egri színjátszás ismerői, szeretői úgy gondolták, ha Valló Péter – akinek a nevéhez az itteni nyári színjátszás legszebb időszaka kapcsolódik –, visszatér rendezni Egerbe, akkor csoda fog történni a Kis Dobó téren. Ugyan a csodaváró hangulat már a darabválasztáskor lohadni látszott, mégis ez az érzés motozott a fejekben, amikor helyet keresett a publikum a vendéglők asztalai mellett vagy a széksorokban, ahol a legnagyobb jóindulattal sem állítható, hogy verekedtek volna a helyekért. Aztán a csodavárásból az idő haladtával egyre inkább végevárás-hangulat alakult. Szerencsésnek voltak mondhatók azok, akik nem vállalták a műélvezés és a vacsorázás párhuzamos megpróbáltatásait és könnyű szívvel választhatták a szünetben azt, hogy haza menjenek és desszertet odahagyva-feledve inkább a televízió előtt, focimeccs nézéssel és dobozból való sörivással múlassák az időt. Így legalább felerészben emlékezetes estével ajándékozták meg magukat.

Mert ami idén színjátszás címen a város gyöngyszem-terén folyt, az legföljebb szégyenletessége okán volt emlékezetes.

Nagy siker volt tavaly a Líceum udvarán, gondolhatta hát a színház vezetése, idén sem lesz ez másként, hisz a főszereplők most is remekek, a zenekar, a Budapest Klezmer Band idén sem muzsikál gyengébben, az előadás jó, miért ne ismételhetnénk idén meg az elmúlt év sikerét? Valóban, mindezek az erények nem szűntek meg létezni egy esztendő alatt, sőt bizonyos szempontból még javult is a produkció. Az elmúlt évinél érettebb, átgondoltabb és koncepciózusabb előadás került a Líceum közönsége elé. Béres Attila, a Hegedűs a háztetőn rendezője a felújítás során megőrizte az produkció erényeit, összefogottságát, mélységét, sőt igyekezett – talán kicsit direkt, ám hatásos eszközökkel – még nagyobb hangsúlyt adni annak, ami fölött néha még ennek a darabnak a kapcsán is hajlamosak vagyunk szemlesütve átsiklani. Ez pedig nem más, mint a zsidóüldözés, a holokauszt máig hullámzó tragédiája. A darab természetesen adja ezt a lehetőséget, csak az a kérdés, ki milyen mélységig hajlandó és képes ezt a vonalat hangsúlyozni. Pedig mi más lehetne az, ami fontos lehet a történetben, ha nem ez! A Líceum színpadán nem zsidók és “nemzsidók”, hanem emberek, sorsok jelentek meg. Olyanok, akikkel, amilyenekkel ma is, mindennapjainkban találkozunk és szembesülünk. Eszmék, kultúrák, vallások különbözősége, hit és hitetlenség egymás mellett való léte határozza meg tudatunkat, látásmódunkat. Az, hogy honnan érkeztünk, eleve elrendeli világlátásunkat. Az ilyen darabok pedig, melyek felnyitják szemünket, azért fontosak, mert ráébresztenek, hogy rengeteg út van, melyen az embereket vezeti sorsuk. Sokféle Isten létezik, amit imádunk és követünk, s ezen belül is ki-ki másként viszonyul Istenéhez vagy éppen ahhoz, hogy nem ismer el maga fölött semmiféle föntebb valót. Ettől még mindannyian emberek, gyarlók és mégis különlegesek vagyunk. Ezzel pedig együtt élnünk kötelességünk – lenne. Ennek persze feltétele, hogy ne csak sablonokban ismerjük meg egymást, hanem történelmi, filozófiai, szellemi távlatokban. A Hegedűs a háztetőn egri előadásai ehhez a megismeréshez vitték közelebb mindazokat, akik most először, vagy a tavalyi élmény után ismét eljöttek a Líceumba, hogy megérezzék Tevje, a tejesember (Haumann Péter), a felesége Golde (Molnár Piroska), lányaik: Cejtel (Bozó Andrea), Hódel (Bíró Eszter/Ivády Erika), Chava (Papp Gabi), Percsik, a forradalmár diák (Görög László), Mótel Kamzojl, a szabó (Mészáros Máté) vagy Fegyka, az idegen katona (Gál Kristóf) és a többi anatevkai sorsa mögött mindazt az előítéletekből, gyűlöletből és persze szeretetből fölhalmozott terhet, amit magunkkal cipelünk évszázadok óta, csakúgy mint a kitelepített, elhurcolt zsidók milliói cipelték hátukon batyujukban a halálba indulók túlélésbe vetett hitét.

Jézus Krisztus Szupersztár

Ugyan nem az Agria Nyári Játékok részeként, de mindenképpen az egri színházi nyár kiemelkedő eseményeként hozta a Líceum udvarára a Webber–Rice szerzőpáros csodálatos rock operáját a Jézus Krisztus Szupersztárt az Agria Játékok Kft. Régi adósság törlesztődött ezzel, hisz ez a mű, mely a Webber-klasszikusok máig legsikerültebb darabja, már rég el kellett volna, hogy érkezzen a városba. Voltak ugyanis olyan előképek, melyek szinte követelték, mert megalapozták a Szupersztár itteni bemutatóját. Említsük csak ugyanezen szerzőpáros József és a színes szélesvásznú álomkabát című művének sikerét, Tolcsvay László operáját, a Mária evangéliumát, de ebbe a sorba tartozik a valaha volt kőszínházi Godspell-bemutató is. Ilyen előzményekkel szinte lehetetlen és vétek kikerülni a legnagyobbat, a Jézus Krisztus Szupersztárt. Amit a színház elmulasztott, megtette az Agria Játékok Kft. a Musical Színházzal közös produkcióban. Természetesen ez az a mű, melyet csak akkor szabad előadni, ha ahhoz a feltételek megteremthetők. A helyszín, a hang- és világítástechnika, táncosok, koncepciózus rendező és természetesen olyan színész-énekesek, akik képesek elénekelni, -játszani a helyenként roppant nehéz Webber-dalokat, bibliai szerepeket. Nos ebben az előadásban gyakorlatilag minden feltétel teljesült, sőt Molnár László rendező finom eszközökkel volt képes arra, hogy az opera különleges látásmódját visszaadja. Két ember, két tragikus sors, két összefonódó élet, Jézus és Júdás új értelmezést nyert kapcsolata az, mely vezeti a jól ismert történetet. Teszi ezt úgy, hogy nem sérti az Új testamentum szentségét, mégis emberi közelségbe hozza az ember fiát, de az ezerszer átkozott árulót is.

Lehet, hogy eleinte a dallamokra az számtalanszor hallott angol szöveg ugrik be a nézők agyába, de Miklós Tibor magyarítása hamarosan átveszi ezt a helyet az agyakban, melyhez nagyban hozzájárulnak az énekesek, akik életre keltik a figurákat. Fekete Pál Jézusa éppen olyan, amilyennek Andrew Lloyd Webber megálmodhatta: visszafogott, tépelődő, nagyon emberi alak, Makrai Pál, az igazi ősrocker és -musicalista különleges, új megközelítést ad Júdás alakjának, és remekül énekel. Tunyogi Bernadett Mária Magdolnája kicsit nehezen bontakozik ki Yvonne Ellyman szorításából, aki már a londoni ősbemutatón és a híres Norman Jewison-filmben is énekelte ezt a szerepet, de végül rálel saját hangjára. Pilátusként Kálloy Molnár Péter nehezen birkózik a feladattal, sem hangban, sem megformálásban nem igazán találnak egymásra ő és a szerep, míg Faragó András Heródese telitalálat, csakúgy mint Varga Lajos Annasa. Különleges és kellemes meglepetés, hogy van egy olyan hang mely remekül szól és van egy olyan személyiség, mégpedig Serbán Attiláé, lendületesen és invenciózusan formálja meg Simon figuráját. De szenteljünk külön teret annak a két színésznek, akik az egri színeket képviselték az előadásban. Hüse Csaba Péterként lép színre és mindvégig biztos pontja a produkciónak, Mária Magdolnával énekelt duettje pedig remeklés. Az igazi megmérettetés azonban Vókó Jánosra várt, aki Kajafást énekelte. Ez az szerep, egyedülálló a zeneirodalomban. Ilyen mély hangot se azelőtt, se azóta nem írtak le, mint a Szupersztár ezen szerepében. Vókó azonban bátran és magabiztosan birkózik meg a hanggal, egészen különleges élményt nyújtva. Ha hanghordozón hallja az ember, akkor is hátborzongató, de élőben elmondhatatlan élményt ad.

Eljutott hát végre a Jézus Krisztus Szupersztár Egerbe is és otthonra is lelt a városban, megérdemelten. Nem helyi produkció ugyan, de helyi hangok gazdagították nem is kis mértékben az előadást. Ha nem is maga a Megváltó, de Andrew Lloyd Webber szelleme arkangyalaitól, Tim Rice-tól és Miklós Tibortól övezve leszállt a Líceum udvarára egyfajta színházi csodát, megváltást ígérve.

A nyárból és a nyári produkciókból még sok van hátra. Reméljük, hogy forró hangulatú esték várnak még az egri és az ide látogató közönségre.