Főleg, ha ez nem párosul igazi ötletgazdagsággal, és megelégszik egy-egy táncos, vagy nem is mozgásban megfogalmazott geggel. Üdítő nyáresti szórakozást, felüdülést tán tartogat a fülledt nyárestében, de semmi többet. Habkönnyű variációk a szerelem, a párkeresés, -találás témájára – maradandó élmény nélkül.

Ez persze nem baj, hisz az est második része Bartókot és A csodálatos mandarint ígérte. Erre aztán mindent rá lehet mondani, de hogy súlytalan, konfliktusokat nélkülöző volna, azt semmiképpen sem.

Nos, Egerházinak ezt a művet – melyet pár éve a Szegedi Kortárs Balett megfogalmazásában láthattunk – is sikerült fölemelnie a porból, mintha súlya sem volna. Könnyebb utakat, álmodernkedést választott, ahelyett, hogy igazán meg próbálta volna fejteni a mandarin és a lány történetét, esélyt adott volna önmagának és táncosainak, hogy megértsék a tettek, kapcsolatok mozgatórugóit.

Sokkal több van ebben a történetben és főleg a bartóki életmű eme kimagasló darabjában, mintsem hogy meg lehetne úszni egy kis szolíd cigarettafüst-eregetéssel vagy csöppnyi meztelenséggel. Hiába egy-egy jó ötlet és áthallás, hiába a jó, akár még nem is oly szokványos mozdulatok, mozdulatsorok, ha az összkép széteső, ha a feszültség nem teremtődik meg a balettszőnyegen. Pedig a mandarinban feszültségteljes pontokat találni nem számít bravúrnak.

A jó pillanatok még nem bizonyulnak elegendőnek ahhoz, hogy sikerüljön megteremteni azt a légkört, mely odaszegezi a szemeket a színpadra, s oda a szellemet a zenében, a táncban megfogalmazott gondolatokra.