Nos most keretezzük be a Gárdonyi Géza Színház 2004/2005-ös évadát! Nézzük és lássuk meg egészében és részleteiben egyaránt. Elsőként is itt a keret, mely nem elhanyagolható! Két zenés darab, kezdetnek a Legyetek jók, ha tudtok Szegvári Menyhért rendezésében és a Dezsavű Szabó Máté színreálmodásában. Nem véletlen a szóhasználat, hisz a színház egyik legbiztosabb pontja, Szegvári ez alkalommal adós maradt az igazi ötletekkel, koncepcióval, hagyta, hogy a Csík György tervezte tér, Gerendás Péter zenéje meg a gyerekek elvigyék az előadást. A fiatal Szabó Máté viszont a Dezsavűvel bebizonyította, hogy lehet szavak nélkül, csak érzelmekkel, mozdulatokkal, gesztusokkal mesélni sorsokról, emberarcú emberekről és a történelemről.

Ebbe a keretbe szorítva a színház ezen évadában igenis megtörténtek a dolgok, melyek élettel telítik meg a színpadot és a nézőteret. Toepler Zoltán A látszat dzsal című bohózata ugyan viszonylag vékony írásmű, talán egy kabarétréfa szintjén mozog, de Csizmadia Tibornak, a színház igazgató-főrendezőjének sikerült megtölteni egészestés előadássá, elsősorban Mészáros Máté halandzsabravúrjainak, Vajda Milánnak és Bozó Andreának köszönhetően.

Az évad dereka valóban választóvonallá, egyfajta cezúrává vált két olyan bemutató által, melyek megosztották, helyenként elriasztották a közönséget. Pedig ez a két előadás a színház történetének legizgalmasabb, legerősebb produkciói közé tartozik. Radoslav Milenkovič rendezésében került színre Molière Tudós nők című vígjátéka, mely ebben a felfogásban vált igazán érthetővé a mai néző számára is. Lehet, hogy a sarkított képi megfogalmazás durvának tűnt, de a francia klasszikus e nélkül ma avíttnak hatna, mert mély humora, emberismerete és-ábrázolása saját korába szorulna a mához szóló átfogalmazás nélkül. Nem kell attól megijedni, pláne nem megbotránkozni, hogy mindazok a jellembeli, viselkedési és gondolkodási defektusok, melyeket önmagunkban is rejtegetni próbálunk, megfogalmazódnak a színpadon. Főleg, hogy ha mindez olyan színészi alakításokkal párosul, amilyet a világ bármely színházában vastapssal jutalmazna a nagyérdemű. Feledhetetlen Bozó Andrea, Anger Zsolt vagy Kaszás Gergő játéka, de a játszók mindegyike remekelt ebben az előadásban.

Ha ez hirtelenjében nem lett volna elég a város közönségének, máris jött a következő sokkoló darab, Gorkij Éjjeli menedékhelye, melyet Máté Gábor rendezett a város színházának színpadára. Tette ezt olyan erővel, olyan keményen, hogy a mindennapjaink utcasarkain látott nyomor látványa ott dobolt a kikapcsolódni vágyó nézősereg agyában. A valósággal szembenézni azonban bizonyosan nem mindig felemelő, de szemet hunyni fölötte mégis lehetetlen. S ha a színház tökéletesen foncsorozott tükröt tart elébünk és megmutatja benne tökéletlen világunkat, nem a teátrumra kell haragudnunk, hanem arra a közegre, melyet magunknak teremtettünk, amelyben létezünk, ha lesütött szemmel vagy elfordított fejjel tesszük is azt. Igazi színházi élményt jelentett minden egyes alakítás kivétel nélkül!

A nagyszínházi produkciók közé kerültek olyan darabok is, melyek kifejezetten a felnövekvő, leendő színházszerető nemzedéknek készültek, így a nyárról a színházba került Félőlény illetve a Budapest Táncszínház Csipkerózsika című zenés, táncos mesejátéka.

Kiemelkedően fontos része az évadnak a stúdiószínházi bemutatók sora, hisz itt a kísérletezésre, a színházi struktúra kereteinek tágítására is lehetőség van. Elsőként Rosanna Clarteda laza szövésű darabjának, az Etherion (Kapaszkodók) címűnek a megvalósítási kísérletével találkozhattunk Szabó Máté rendezésében. A főszerepben Görög László valami olyasmit tudott megvalósítani, hogy a néző nemhogy kívül maradt volna, hanem szinte a fejébe, a gondolataiba volt kénytelen beletelepedni, ahol bizony saját életének megválaszolatlan kérdéseivel, szorongásaival szembesült, belső élményként élve meg a produkciót. Izgalmas folytatásként a következő bemutató is Görög László nevével fonódott egybe, hisz Béres Attila invenciózus rendezésében, Szophoklész Oidipusz királyában a címszerepet játszotta, partnere Iokaszté szerepében Pap Vera volt. Kettejük, illetve a többi színész és a rendező pontos és ötletes munkájának következtében olyan előadás született, mely talán az évad csúcsát jelentette. Olyan csúcsot, melyet nem lesz könnyű újra meghódítani. Az igazi klasszikust ismét modern darabok követték. Előbb Albee Nem félünk a farkastól című, négyszereplős színműve Blaskó Balázs rendezésében, mely bizony rengeteg felfejtetlen szálat, kidolgozatlan figurákat, széteső előadást hagyott maga mögött. Végezetül újabb izgalmas kísérlet tanúja lehetett az egri közönség, amikor Anger Zsolt rendezésében megtekintette Kornis Mihály Halleluja című komédiáját a szeretetről. Kornis darabja ugyan nem remekmű, de lehetőséget ad, hogy remek alakításokat láthasson a néző. Így ezen alkalommal Sata Árpád, Vókó János, Kovács Patrícia vagy Mészáros Máté igazi színházi élményt adott, fontossá téve a produkciót az évad egészében is.

A részeken végignézve és most kicsit hátrább lépve az egészet átlátva azt kell látnunk, hogy a mű, az évad műve megszületett. Finomabb és durvább ecsetvonások, lágyabb és harsogóbb színek tették teljessé, de a tárlatlátogatók többsége értetlenül áll, mert zavarban van ettől a nem mindennapi alkotástól. Nem, ez a kép valóban nem olyan, melyet mindenki szívesen akasztana a hitvesi ágy fölé, hanem olyan, mely ott kell, hogy lógjon emlékezetünk galériájában, hogy időről időre ránézhessünk, mert ez a kép visszanéz ránk, és önmagunkat fedezhetjük föl egy-egy elnagyolt vagy precízen kidolgozott részletében.