– Pályakezdőként összeszedtem az összes dokumentációt, ami tudat alatt persze befolyásolt a munkámban. Most nagyon rossz lenne, ha a ''68-as feldolgozásra alapoznék. Ráadásul rengeteget változott maga a műfaj is. A hosszú haj, mint téma, vagy a szabadság ilyen formája ma már nem olyan kérdés, mint ''68-ban. Nem arról kell beszélnünk, amiről annak idején a film, hanem arról az érzésről, hogy bármilyen szabadságot kapsz a világban, bármilyen korban élsz és bármilyen rendszerben, mindig van valami, amit nem engednek meg neked. Mindig van valami, ami után vágyódsz, így tehát arról kell beszélnünk, ami hiányzik: arról, hogy az érzelmeinktől megfosztanak bennünket, mert ha túl érzelmes vagy, akkor nem tudsz életben maradni. Arról, hogy a szerelem és a barátság más mérce alá került a pénz diktálta világban. Arról, hogy az ember feladja az álmait, mert különben nem tudja eltartani a családját. Ezek olyan kérdések, amik nem konkrétan a Hairhez kapcsolódnak, mégis erről szól. Nem szólhat ma ugyanarról a forradalomról, mint akkor. Emlékszem, a bátyámat, aki most 48 éves, ki akarták rúgni az iskolából, mert hosszú haja volt. Nyilvánvaló, hogy például benne más érzelmeket ébreszt a Hair, mint a huszonévesekben. Akkor lesz jó előadás, ha egy fiatal társaságnak éppúgy tetszik, mint az ötvenes korosztálynak. Felmerült bennem, vajon hogyan tudok mesélni az én forradalmamról?

– Vannak olyan pontok az előadásban, aminél talán személyesen rád is ismerhetünk?

– Persze, hogy van, de nem árulom el… Remélem, mindenki megtalálja majd benne magát.