| KULISSZA : Senki sincs árnyékban
Szabó Máté rendezése nyerte a Napsugár-díjat |
Senki sincs árnyékban
Szabó Máté rendezése nyerte a Napsugár-díjat
Egres Béla 2005.06.25. 18:02
 Az évadzáró társulati ülésen ugyan nem volt jelen, de az Etherion rendezéséért Szabó Máté nyerte el a Napsugár-díjat.
– Sajnos nem lehetett ott az évadzárón, de telefonon értesült róla, hogy az Ön rendezése, mégpedig a stúdiószínházi Etherion nyerte a Napsugár-díjat…
– Igen meg vagyok lepődve, hiszen ez egy közönségdíj. A meglepetést pedig az okozza, hogy részben a stúdió-előadásokat lényegesen kevesebben látják, mint a nagyszínpadiakat, másrészt azt gondoltam erről az előadásról, hogy igazán jól a premieren és az utolsó alkalommal ment.
Roppant nehéz munka volt, és az utolsó alkalommal éreztem azt, hogy mindenki elfelejtette azt a sok gondot és nehézséget, amellyel a próbafolyamat során szembenézett.
Ettől a darabtól elvonatkoztatva azért vagyok folyamatosan meglepődve, mert látom a helyét az évadban, amiben vannak olyan előadások, amiket nagyra becsülök és nagyon szeretek. Lehet, hogy a társulat is jobban örült volna, ha olyan produkció kapja ezt a díjat, amit a társulat is jobban értékel, fontosabbnak tart. Mondom mindezt akkor, amikor én kaptam végül a díjat.
Az Etherionban az igazi örömöt számomra az utolsó előadás hozta el, amikor „lesz, ami lesz” alapon játszott mindenki, azzal a felkiáltással, hogy csináljuk ezt most meg szeretettel.
És megcsinálták! Szeretettel!
– Másik sikeres rendezése volt a Dezsavű, ami most kikerült a Kis Dobó térre. Mit kellett változtatni a nagyszínházi produkcióhoz képest?
– Ez sem volt könnyű munkafolyamat. Éppen ezért úgy próbáltuk áthelyezni szabad térre, hogy minél kevesebbet kelljen változtatni rajta. Itt még inkább előtűnik, hogy akik a háttérben vannak a színpadon, azok éppen olyan fontosak, mint akik elöl mozognak. És egészen más az, amikor fújja a színész haját a szél… Tudomásul kell venni, hogy ez egy teraszos helyekkel körülvett másik teraszos hely, ahol egy kicsit más dolgok történnek. Ezt nem változtatni kellett, hanem ez megtörtént. Most már, hogy látom, hogyan működik itt, azt hiszem, igazán ide való a darab. Éppen erre a térre, mert olyan, mintha az egyik helyről a másikra lesnénk át, ahol fura dolgok történnek, nevezetesen a történelem átfolyik rajta, rajtuk.
– Itt Egerben két rendezés és Pécsett egy harmadik, mind nehezen kibontható, mély gondolati síkon futó történet. Az ilyen rendezések sokat kivesznek az alkotóból?
– Önmagában egy is nagyon megterhelő, egyszerűen nem fogtam fel, hogy ez a három egy évben lesz. Az én naivitásom, gyerekségem és fiatal dilettantizmusom, hogy ezekbe belevonszolok embereket, de mégis létrejön valami. Kegyetlen dolog ez magammal szemben is, meg a környezetemmel szemben is. Ez a három munka gyakorlatilag mindent kivett belőlem, de az a fura és hihetetlen, hogy ha ez megtörténik az emberrel, akkor még mindig létezik háromdimenziós voltában, és mindezek ellenére most itt beszélgetünk…
– Ezzel együtt milyen volt itt dolgozni Egerben?
– Fontos, és nagyra becsülöm mindazt, ami itt történik a színházban. Nem csak azokat a dolgokat, amiket én indítottam el, és egy csomó ember a vállára vett, hanem azt, hogy vannak rendezők, akik végig képesek vinni a darabokat együtt a társulattal, és erre ez a csapat nagyon alkalmas. Jó dolgok történnek itt, ezért a Napsugár-díj bárki máshoz is kerülhetett volna. Ez a napsugár bárkire süthetett volna, mert a többiek sincsenek árnyékban.
| |
