| KULISSZA : Mely vizekre evezhetünk?
Iglódi Istvánnal a Dezsvü főpróbája után |
Mely vizekre evezhetünk?
Iglódi Istvánnal a Dezsvü főpróbája után
Egres Béla 2005.04.17. 17:55
 A Dezsavü című előadás április nyolcadikára hirdetett bemutatója a nemzeti gyásznap miatt ugyan elmaradt, de előadás, pontosabban főpróba azért volt a színházban. Ekkor találkoztunk Iglódi Istvánnal, akivel szót váltottunk a látottakról.
– Milyen gyakran fordul meg Egerben?
– Turistaként voltam itt, de akkor nem színházi ügyekben, aztán évek múlva, amikor átépítették a Katona József Színházat, itt próbáltuk Suppe Bocaccióját. És le is játszottunk itt belőle néhány előadást. Szép emlékek kötnek ide.
– Mielőtt most idejött, milyen információi voltak az itteni munkáról?
– Az egri színháznak megnőtt a renoméja. Bár eddig nem jutottam el ide, hisz annyira sok mindent kéne megnézni. Ez mindenképpen igaz. Most is elsősorban az hozott ide, hogy nem csak a koreográfus Cortés Sebastián a tanítványom, de sokan dolgoznak itt a fiatalok közül olyanok, akiket tanítottam az egyetemen. Öröm volt őket látni és nézni, éppen ebben a műfajban, amire én oktattam őket. Ez pedig a zenés színészmesterség. Újra látni őket pompás érzés. Mindegyikük érett azóta sokat, de egyikükből sem lett még „profi” a szó nem jó értelmében.
- Milyen volt az előadás az Ön megítélése szerint?
– Fő erényének azt a magas színvonalú együttes játékot tartom, melyet bemutatnak a színészek. A valaha volt vígszínházi előadással nem érdemes párhuzamba állítani, de ha mindenképpen elemezni akarunk, azt kell látnunk, hogy abban az előadásban jó néhány sztár szerepelt, akiknek a helye nagyon meg volt csinálva Budapesten. Itt Egerben azonban iszonyatosan erős együttes munka van. A rendező, Szabó Máté nagyszerűen építette föl a történetet és az epizódokat. Számomra a legmegdöbbentőbb az volt, hogy 1956 óta gyakorlatilag semmi sincs. Azóta csak az elhülyülés és az elhülyítés jött létre ebben az országban. Ez az, ami új volt nekem. Mert a háborút, a felszabadulást vagy megszállást, és ötvenhatot nem nehéz markánsan ábrázolni, mégis az, ami az előadás második részében történt, sokkal szívbemarkolóbb. Miközben az előadás egyre vidámabb és vidámabb, majdnem házibuli jellegű lesz, egyre szomorúbbá és üresebbé és nyomasztóbbá válik. Ez pedig nem azért van, mintha nem jött volna létre a rendezői szándék, hanem pontosan mert létrejött. Egyre vidámodó előadást csinálni úgy, hogy az egyre inkább nyomaszszon. Ez a fő erénye az egri produkciónak.
– Ön nem folytatta volna tovább a történetmesélést a rendszerváltásig és azon túl?
– Ez az a kérdés, amivel az egész magyar drámairodalom küszködik. Hogyan ábrázoljuk a közelmúltat? Ezekre a vizekre evezni nagyon kockázatos volna. Nem tudható, hogy azokon a vizeken milyen szelek fújnának. Az, hogy pártosodunk, ugyanis nem drámai kategória. Majd ha ezekre az időszakokra is távolságtartással tudunk tekinteni, akkor már érdemes lesz foglalkozni vele. Ahogyan az előadásban földolgozott időkre tud gondolni egy ilyen fiatal ember is, mint Szabó Máté, aki tudatos fejjel igazán nem is emlékezhet ezekre. De van empátiája és beleérző képessége. Nagyon jól vannak megcsinálva a táncok, a mozgások, nagyon jó az előadás. Örülök, hogy megnézhettem, és engedtessék meg nekem, hogy elmondjam: Nagyon büszke vagyok a növendékeimre!
| |
