| KULISSZA : Kelemen Csaba
Harminc év után újra találkoztam George-dzsal |
Kelemen Csaba
Harminc év után újra találkoztam George-dzsal
Pilisy Csenge 2005.01.25. 23:07
 Nagyon régóta szeretem ezt a darabot és ezt a szerepet – árulja el Kelemen Csaba -, amikor ’75-ben felvételizni mentem a főiskolára, ezt a monológot vittem, s most pontosan harminc évvel később játszom a szerepet! Az olvasópróbán el is mondtam fejből, méghozzá úgy, hogy a felvételi óta nem találkoztam vele, el sem kellett olvasnom! Az a fantasztikus benne, hogy ez a hétköznapi életből, a mindennapjainkból fakadó darab. A házasságról szól, két házaspár világnézetéről, egymáshoz való viszonyáról. A baráti találkozókon, beszélgetéseken sokszor fricskázzuk a párunkat, és sokszor bizony elvetjük a sulykot. Ezt nagyítja fel a darab, amely amellett, hogy tele van tragikummal, drámai tartalommal, valóságos problémákkal, a humort sem nélkülözi.
Az író olyan remekül fogalmazta meg, hogy folyamatosan tudunk kacagni. Végig nevetünk, s a végén derül ki, milyen emberi fájdalmakon, gyötrelmeken és tragédiákon nevettünk eddig. Épp ezért Albee egyik gyöngyszemének, egyik legjobb művének, örökérvényű klasszikus műnek tartom.
A darab éjszaka játszódik, amikor az ember fáradt, kicsit italos, amikor már a legbelsőbb bugyrokból törnek fel a legmélyebb, legrejtettebb fájdalmak mellett a kreált fájdalmak is. Ilyenkor az ember keserűbben látja a világot.
Hogy miért most érdemes ezt bemutatni? Meggyőződésem, hogy a magyar társadalom elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor már nem kell hajtani annyira az anyagi javakat. A kérdés az, hogy ilyenkor mit kezdünk magunkkal? Miután más cél nincs, csak a szamárlétrán való feljebbjutás, s ha ez nem megy úgy, mint azt a másik elvárná, akkor képesek vagyunk bántani egymást. Ezt képesek vagyunk a végletekig vinni, amikor már annyira fáj, hogy szinte már nem tudjuk elviselni. Ezeken persze jókat lehet mulatni, de rá kell jönnünk, hogy ha mi az életben így viselkedünk, vajon hova fog vezetni?
| |
