| KULISSZA : Ne féljünk a farkastól!
Blaskó Balázs ismét rendez a stúdióban |
Ne féljünk a farkastól!
Blaskó Balázs ismét rendez a stúdióban
Pilisy Csenge 2005.01.11. 22:53
 „A valóság lehet olyan szép, sőt szebb, mint a hazug ábránd.” Ezt írta Blaskó Balázs, Fekete István nyomán szabadon, a következő rendezése mottójául. Edward Albee Nem félünk a farkastól című művének próbái már zajlanak a színház stúdiószínpadán.
- Nem hiszem, hogy a darab a házasság csődjéről szól, nem hiszem, hogy a házasság csőd, nem hiszem, hogy magányosak vagyunk, nem hiszem, hogy egyedül bolyongunk a világban, s nem hiszem, hogy az illúziók, az ábrándok, a menekülés segít, hogy ez a megoldás. Hiszem, hogy a darab az összetartozás nagyszerűségéről szól, a gyengédségről, a toleranciáról, a szolidaritásról fest apokaliptikus freskót. Hiszem, hogy sokan vagyunk azonosan gondolkodók és megfoghatjuk egymás kezét. Hiszem, hogy nem menekülni kell, hanem megfordulni és szembenézni a valósággal. Ez a megoldás – olvasható a darab ajánlásaként.
A stúdiószínpadon Saárossy Kinga, Kelemen Csaba, Nagy András és Nagy Adrienn lázas munkával forrnak össze szerepükkel.
– Nagyon örülök, hogy – bár véletlenül, de – úgy alakult a színház műsorrendje, hogy újra lehetőséget kaptam és rendezhetek. Márai Kalandja is a belső történések miatt izgatott, s talán a koromból és tapasztalataimból adódóan foglalkoztat valamifajta rendteremtés, a dolgok végleges rendbe foglalása. Így találtam rá a Nem félünk a farkastól című Albee-darabra, melyet színpadon is több feldolgozásban, illetve Richard Burtonnel és Elizabeth Taylorral a főszerepben filmen is láttam – vezeti be a beszélgetést Blaskó Balázs, akit ilyen “szerepben” a tavalyi Márai Sándor: Kaland című műve után második alkalommal láthatunk.
 – Mindig bosszantott az, hogy a házasság csődjéről, férfi és nő kibékíthetetlen ellentétjéről, egymás porba döngöléséről láttam döbbenetes képeket. Hiányoltam azt, ami miatt a darab történik, hiszen csak azok tudnak gyűlölni, akik valaha nagyon szerették egymást. Ezt végiggondolva nyúltam a darabhoz, a próbák során pedig egyre mélyebbre ásunk benne. Mint ahogy az ember az életében is halad előre, rájön, hogy ha eddig nem sikerült bizonyos elképzeléseit megvalósítani, akkor azokkal le kell számolni. Ez a darab a jövőt jelképező gyermek köré épül. Számomra egy elképzelt álomvilágnak a létéről vagy nem létéről, az azutáni vágyról, illetve az abból való kiábrándulásról, és az ezzel való leszámolásról, megbékélésről szól. A valóság lehet olyan szép, mint a hazug ábránd. Talán a legfontosabb kihívás, hogy ezt meg tudjam fogalmazni a néző számára. Azoknak, akik estéről estére beülnek a nézőtérre, és olyan válaszokat keresnek, amelyek az emberben ötvenéves kora körül megfogalmazódnak. Szerintem a színház és a művészet feladata nemcsak a kérdésfelvetés, hanem a válaszok megfogalmazása is. Hiszem, nekünk azt kell megmutatni, hogyan lehet boldogan élni, hogy nem a válás a megoldás, az ellentétek felnagyítása, hanem a közösségvállalás, az egymásra utaltságban való boldogulás és megbékélés.
– Akaratlanul is érezni némi párhuzamot a két rendezés, Márai Kalandja és a Nem félünk a farkastól között.
– Talán azért, mert mindkét darab hasonló problémával foglalkozik. Ennek oka nem a tudatos választás, hanem az, hogy bizonyos fajta konzervativizmust képviselek, számomra a rendezés nemcsak egy történet megfogalmazása, hanem minden részletében az én lenyomatom. Az ember ösztönösen olyan művekhez nyúl, amik foglalkoztatják.
– Milyen a próbák hangulata? Ez is csapatmunka?
– Nagyon szívesen dolgozom ezekkel az emberekkel. A közös munka egyfajta párbeszéd, melyben mindenkinek egyformán fontos a véleménye. Szeretem a különféle véleményeket ütköztetni, s végül egy közösen jónak tartott megoldást találni.
| |
