– Zsinórosként kezdtem 1988. január 1-jén – folytatja az emlékezést. – Jó feltételek voltak az önálló színház kiépítéséhez, a saját előadások készítéséhez, de kevés volt a hozzáértő ember. Lassan épült ki a műszaki stáb, a hangosítás, a világosítás. Színpadmester lettem, aki azért felel, hogy minden rendben menjen a színpadon. Kihívás volt egy másik színházban dolgozni. Megszerettem Egert és a színházat.
Az elmúlt 23 év alatt végigjárta a ranglétrát: volt díszítő, dolgozott a zsinórpadláson és színpadmesterként. Fokozatosan lépett elő, három éve lett műszaki vezető, ami összetettebb feladat, hiszen felel a varroda, a műhelyház munkájáért is.
– Bár már nincs annyira színpadközelben, mint az elmúlt évek alatt, a színpad varázsa megmaradt – fűzi tovább a gondolatsort. – Izgalmas, ahogy egy díszlet a tervező elképzelései alapján megvalósul, “életre kel” és beépül a darabba. Rendezőkkel, tervezőkkel tartom a kapcsolatot, szeretem a feladatokat, amelyekre lehet, hogy éppen a fürdőkádban jut eszembe a megoldás, mit hogyan kellene megcsinálni. A látszat dzsal díszlete például azért volt az, mert Csanádi Judit díszlettervező megbetegedett, csak a tervelfogadáson tudott részt venni, majd telefonon tartottuk a kapcsolatot. Ennek ellenére sikerült az elképzelései szerint kialakítani a színpadteret. Vannak olyan tervezők, akikkel fél szavakból is megértjük egymást. Ilyen ő is, vagy Csík Gyuri. Éppen ezért nagyon jól sikerültek a Revizor, a Legyetek jók, ha tudtok, vagy A látszat dzsal díszletei.
Szerencsém is van, mert jó munkatársak vesznek körül. Számomra az a legfontosabb, ami a színpadra kerül, ami a színház érdeke.
Nyáron négy napot pihent, de utána már hiányzott neki a színház.
– Ez egy más világ – magyarázza – kötetlen, kreatív, de mégis fontos a fegyelem, a pontos munkavégzés. Szeretem, hogy minden darab, minden előadás más.