Görög úgy gondolja, hogy az ember életében is vannak tragikus, megoldhatatlannak látszó élethelyzetek, amiket mindenképpen követnie kell egyfajta megtisztulásnak, egyfajta bűnhődésnek is. Ám az egyéni sors nem szolgálhat alapul a szerep megformálásához. Oidipusz ennek a megtisztulási, bűnhődési folyamatnak egy hatványozottan nehezebb, kiélezettebb útját járja végig. A legmagasabb szinttől a legmélyebb bugyrokig bejárja a saját és az emberi sors lajtorjáját. Képes az igazán el nem követett bűnért is ember módra bűnhődni. Az ókori görög szerző pedig pontosan, sallangok nélkül rajzolja meg ezt az utat, melyről letérni nem szabad. Itt minden sornak, minden szónak jelentősége van. Ezért az eddigi próbák jó része azzal telt, hogy a rendező és a színészek megpróbálták fölfejteni a dráma minden szálát. Ez pedig a munkafolyamatnak a legizgalmasabb és legfontosabb része, melyet nem szabad kihagyni és nem lehet megúszni sem. Anélkül lehetetlen hozzáfogni az alkotáshoz, hogy ne ismerné a színész pontosan a figurát, jellemét, sorsát, helyét a cselekményben, azt, hogy a mondatok miért éppen ott és éppen úgy hangoznak el. Hozzáteszi, hogy bár a színész átlátja az egész történetet, ismeri a sorsokat, de az elhangzó szavak mögött ennek a tudásnak nem szabad érződnie, mert akkor igaztalanok, el nem hihetőek lesznek a mondatok. Szophoklésznél minden sornak jelentősége van, nem csak a szavaknak, de a hangsúlyoknak is meg kell találniuk a pontos helyüket!
Ez az állítás igaznak tűnik, hisz a beszélgetés alatt a színész és a rendező a dráma, Oidipusz és a pásztor dialógusának egyetlen mondatáról kezd el vitatkozni. Melyik szóra is kell a hangsúlyt tenni, hiszen az egyik esetben elriasztja a pásztor Oidipuszt, a másik esetben viszont nem, s a cselekmény szempontjából melyik megoldás a megfelelőbb, melyik teszi logikussá a további tetteket.