– Adott Önnek valami újat az előadás?

– Újat igazán nem, de voltak olyan dimenziói, amikre én nem gondoltam a megírásakor, sőt inkább kevesebb volt, mint amit én szándékoztam létrehozni, de ettől nem csorbult sem a darab, sem az önérzetem. Én csupán kicsit komolyabban gondoltam mindent, amit papírra vetettem. A közönségnek – és ezt a színházban biztosan jobban tudják nálam – ez a típusú humor fekszik. Nekem kicsit más elképzeléseim vannak erről, más az ízlésem, de ezzel a megvalósítással is teljesen elégedett voltam.

– Ezek szerint könnyedebb lett az előadás?

– Igen, egy kicsit csicsásabb, túlrészletezettebb, túljátszottabb volt, mint amilyennek én elképzeltem, de összességében tetszett, ami így létrejött. Kaszás Gergő tetszett nekem a legjobban, aki a legintenzívebben valósította meg a túljátszást. Ha az ő játékstílusát követné a többi színész is, az előadás akkor válhatna egészen groteszkké. Ezért a legjobb irány az övé, a többiek is igazán jók, mindamellett, hogy az ő alakításaik inkább afféle kisrealista ábrázolásba mennek át.

– Az első nagyszínpadi bemutatója volt a mostani egri premier. Az tudható, hogy csinált filmet, de az eddigi munkásságának mik a fő elemei?

– Voltak rádiójátékaim, volt olyan színdarabom, amit csak néhányszor adtak elő a Zsámbéki Nyári Játékokon, volt egy Garaczi Lászlóval közösen írt darabom, volt olyan fordításom, amit Eszenyi Enikővel csináltam, de önállóan valóban ez volt az első nagyszínpadi színházi bemutatóm.

– Nagy lépés ez az életében?

– Papíron igen, de lelkileg szerintem nem.

– Nemrégiben azt mondta A látszat dzsal páholypartiján, hogy leginkább pénzért, megélhetésért dolgozik. Ösztöndíjakra pályázik, és azoknak meg kell felelni. Mi tehát az írás? Üzlet vagy művészet?

– Mind a kettő. Művészet mindaddig, amíg eljutok a pénzig. Amikor pénzzé válik a dolog, akkor már semmi más nem érdekel, akkor már gyakorlatilag el is felejtem a művet, nem is igazán érdekel. A direktor úr kérdezte például, hogy lemegyek-e még megnézni néhányszor a darabot, de azt hiszem, még egyszer megnézzük, mert vendégeket viszek, de engem már igazán nem érdekel ez a mű, túl vagyok rajta „művészileg”. Azt azonban nagyon szeretném, ha más színházban is műsorra tűznék, és még egy darabig, egy fél évig vagy évig, meg tudnék élni ebből. Most úgy néz ki, vannak is jelentkezők, akik szívesen bemutatnák, és közben folyamatban van egy újabb darab megírása is.

– Egyébként mikkel foglalkozik, miket ír mostanság?

– Főleg hasonlóan vidám dolgokat csinálok. Az előbb említett dolog is bohózat lesz, Moliére fiatalkori pályafutásáról. Tehát magamat írom meg Moliére fiatalkori életében, és roppant nevetséges, vicces darab megszületésére számítok. Írtam ugyan már komolyabb dolgokat is, de igazán azt szeretem, ha a sorok közül előtör a humor, meg azt, ha nevet a közönség. Ha nagy csönd van a nézőtéren, akkor megijedek. Van, aki a csönd által jut el a nézőkhöz, én inkább a nevetés útját választom és keresem.

– A nevetés kapcsán milyen jövőt jósol az egri előadásnak?

– Az első két előadást látva nekem közönségsiker-gyanúsnak tűnt a dolog. Vették a humort, nevettek rajta. Kevesebbet ugyan, mint amire én számítottam, de úgy tapasztaltam, hogy a közönség részéről semmiféle hiányérzet sem volt. Remélem, A látszat dzsalnak további sikere lesz az előadások során.