| KULISSZA : A nincsbe kapaszkodva
Szabó Máté rendező az Etherionról |
A nincsbe kapaszkodva
Szabó Máté rendező az Etherionról
Ebner (Egres) Béla 2004.10.14. 23:53
 Szabó Máté víziójaként készül az Etherion (Kapaszkodók) című előadás a stúdiószínpadon. A nem mindennapi vállalkozásról beszélgettünk a rendezővel.
E.B.: -Jól ráijesztett a színészeire ezzel a vállalkozással…
Sz.M.: -Igen, ez szokásom, hogy olyan dolgot próbálok megcsinálni, amilyen még nem volt, vagy amivel én még nem próbálkoztam illetve a látóhatáromon kívül esik, mert ez érdekel.
E.B.: -Ez a mostani milyen kísérlet lesz?
Sz.M.: -A darab írója, Rosanna Clarteda egy nagyon fiatal, furcsa, rendbontó életű és gondolkodású portugál lány, aki művészcsaládból származik és úgy ír darabokat, hogy legfőképpen helyzeteket ír le, így részben szabad teret enged az alkotói fantáziának, másrészt megkövetel egyfajta személyes beleérzést, empátiát a színészektől. Azzal is nehezíti a feladatot, hogy kész szöveg helyett csak helyzetvázlatot ad. Sőt a helyzetek sem személyes találkozásokból, hanem gondolatok ütközéséből jönnek létre. Ez ad egy furcsa delíriumot, ami olyan, mintha minden egy ember fejében történne.
-Álom, vagy valóság, amit látunk?
-Létezik egy esszé, a szerzőnőről, ennek a címe Képzelet, vagy valóság. Ez a darabja is erről szól, hogy a képzelet – álom – és a valóság közt semmi különbség nincs. Pontosabban megkülönböztethetetlen, mi az, amit egy ember lát a világról illetve milyen valójában az a világ.
-Ezek szerint elég labilis és vékony kötélen kell mozgatnia színészeit. Hogyan működik ez a dolog?
-Annyiban haragszom magamra, hogy be kell lássam, ezt a munkát nem lehet ilyen premierhez kötött rendszerben megvalósítani. Mégis csodának tartom azt, hogy ezek az emberek ebben a darabban így összejöttek, akár ellenemben is. Ehhez a haraghoz, néha én is csatlakoztam, hiszen gyakran én is szidtam magam, hogyan is képzelem azt, hogy így is lehet színházat csinálni.
-És végül is hogyan képzeli? Egyáltalán létre hozható ilyen szituációban egy ilyen előadás? Igazság szerint akár évekig is lehet vagy kell bíbelődni egy ilyen művel.
-Ilyet igazán csak olyan helyzetben érdemes fölvállalni, amelyben az ember megteremti magának azokat a feltételeket, melyek ehhez szükségesek és nem alkalmazkodik valami fix struktúrához. Ha megfelelő mennyiségű idő adatik a létrehozáshoz, akkor valóban együtt írják a művet az alkotók a munkafolyamat során, ezek alapján a helyzettérképek alapján, melyről korábban beszéltünk. Ilyen esetben amikor a résztvevők elmondanak önmagukról dolgokat mindenképpen többé válik a végső produktum, mint a hagyományos színház esetében.
-Végül is mire fut ki a történet?
-Azt a kérdést feszegetjük, hogy milyen az az állapot, amikor egy embernek van egy fontos kapcsolata az életében, de ez nem működik, és nem érti, miért nem. Bár minden az ellen szól, hogy elhiggye, ennek a kapcsolatnak van jövője, vagy akár múltja, mégis kapaszkodik belé. Innen származik az előadás alcíme. Ez bizony egy szánalmas és kétségbeesett vergődés, amikor az ember már semmire sem képes koncentrálni, csak erre az egyetlen érzésre. Arra sem képes már, hogy normálisan megcsalja azt, aki őt már rég megcsalta. Valami olyasmibe kapaszkodik, amiben hinni rég nem volna szabad.
| |
