Ugyanis a Csörömpölők nem hasonlítható például az agyafúrt kismalac történetéhez. Ez egy olyan mese, amelyben nincsenek párbeszédek. A gesztusokból és a ritmusból érezhető ki a szereplők szándéka, hangulata. A szereplők nem hús-vér emberek vagy emberi tulajdonságokat tükröző állatok, hanem egy sötét pince mélyén rejtezkedő ócska tárgyak, amelyekre látszólag senkinek sincs szüksége. Talán ezért is érzik sértetten magukat, s veszik zokon, hogy helyet követelő újabb kacatok érkeznek melléjük. Szólni nem tudnak, hiszen tárgyak, viszont nekik is van lelkük. Valamikor „ők” is fontosak voltak valakinek, most pedig nélkülözniük kell a megbecsülést. Ki kell vívniuk – legalább egymás közt – a tiszteletet.

A bábszínészek, köztük a Budapest Bábszínházból érkezett Csák Zsolt mindent megtesznek azért, hogy kifejezzék a „lomok” általános közérzetét, hevületét. A rendező Lengyel Pál bízik benne, hogy a gyermekközönség megérti ezt az érdekes kísérletet.

Az óvónők hozzászólásaiból nehéz megjósolni, hogy milyen lesz a fogadtatás. Egyikük szerint kellő felkészítéssel lebilincseli majd a nagycsoportosokat a 40 perces, kizárólag csak a zajokkal, ütemekkel és mozdulatokkal elbeszélt cselekmény. Másvalaki úgy véli, hogy a sötét pince atmoszférája megriasztja, s kiűzi a nézőtérről a kicsinyeket.

Ezt gondolják felnőtt fejjel a felnőttek. Azt, hogy miként reagálnak a gyerekek, csak a bemutatót követően tudhatjuk meg.