Az átlag színházjáró néző úgy ismeri Selmeczit, mint aki angyali vagy éppen ördögi mosollyal ül a színpad egyik sarkában a zongora vagy pianínó mögött és játszik. Játszik a hangszerén, a partnerrel vagy partnerekkel és játszik a közönséggel. Ez azonban a művész életének csupán egyik része. Mint zeneszervező-irányító is nagy múlttal rendelkezik. Többek között tizennégy éve a Kolozsvári Magyar Opera karmestere.
Ebben a darabban különleges teendők hárulnak rá, hisz a felnőtt, nagy énekesek mellett az opera szerepeit fiatalok alakítják, éneklik, ami egy professzionális felnőtt előadásban nem mindennapi feladatokat ró a zenei irányítóra. Selmeczi ezt folytatásnak, izgalmas és érdekes újabb kihívásnak tartja. Folytatása annak az elmúlt évadban készített két részes estnek, melyben kétszáz gyerek énekelt a Vasárnapi iskola illetve a Noé bárkája című darabokban. Mint elmondja, ez volt az első alkalom, amikor formába tudta önteni azt a formanyelvet, mely a gyerekek és a befutott, felnőtt művészek együttműködése által születik meg.

Az a kölcsönösség érdekli igazán, amely során a gyerekek rengeteget tanulnak a produkcióból illetve a „nagyágyúktól” illetve a sztárok is tudnak tanulni a fiataloktól. Selmeczi szerint a művész élet folytonosan megújítandó struktúra. A gyermekek pedig képesek friss, új látásmódot kölcsönözni a művésznek. Folyamatosan szembesülni kell azzal, az új generáció hogyan látja a világot, hogyan képzeli el valaminek a közvetítését, megszólaltatását. Ez az, ami ide vonzotta Egerbe. Hozzáteszi, hogy nem bánta meg, mert a végkifejlettől függetlenül olyan tehetségkoncetrációval találkozott, mely párját ritkítja.

Selmeczi nem győzi hangsúlyozni azt a gratulációt, mellyel tartozik az egri, Eger környéki énektanároknak, akiknek sikerült átmenteni azt a felelős zenepedagógiát, mely sok helyütt kihalni, kihunyni látszik, hisz a zeneoktatás kétségbeejtő „ügyirányokat ” vesz, mely negatív tendenciát a magyar pedagógiai élet korifeusai is támogatnak. Pedig ezen vezetők között is jó néhány „meztelen király” van. Egert az országban zajló folyamatok ellenpéldájaként ismerte meg, ahol látja a körvonalait egy olyan ütőképes, zenés gyermektársulatnak, mely a város egyik haladó hagyománya kell, hogy maradjon.

A partnerekről szólva elmondja, hogy ugyan Venczel Valentinnal most kerültek először munkakapcsolatba, bár tudtak egymásról, Gregor Józseffel azonban már számtalanszor dolgoztak együtt, így komoly közös múlttal rendelkeznek. Kővári Eszter Sárát már láthatták a nézők a muzsikus Kolozsvári operamesék című sorozatában, ahol több szerepet is énekelt, Sándor Árpádról pedig azt közli, hogy egészen kivételes adottságokkal megáldott fiatalember, aki az egyik legnagyobb ígérete a kolozsvári operajátszásnak. Külön öröm számára, hogy ebben a szereposztásban sikerült összehozni Gregor Józseffel, mert úgy gondolja, hogy Gregornak üdítő együttműködést jelent majd az új generációval, Sándor számára pedig nagy jelentőséggel bír, hogy egy ilyen nagyágyú mellett folytathatja a pályát.

Összegezve a próbák során szerzett tapasztalatait Selmeczi György igen jó előjeleket lát, fontosnak tartja, hogy a bemutatóig még hátralévő időt rá tudják szánni a csiszolásra, a finomításra. Nem szereti, tilos és felelőtlen magatartásnak tekinti ugyanis azokat a gyermekkel születő produkciókat, ahol az alkotó abban bízik, hogy a gyerekek bája és ütőképessége úgyis elviszi a produkciót. Mindegyik fiatalnak ugyanolyan tudatos művésznek kell lenni ezen a színpadon, mint bármelyik felnőttnek! Azt tartja legnagyobb feladatuknak, hogy ne próbálják a gyerekek révén megúszni  azt, hogy ez az ügy, ez az előadás jó jegyen.