|
Kiss Máté – Dani (Pomádé király új ruhája)
Ebner (Egres) Béla 2004.08.08. 14:46
–Hogyan kerültél ebbe a produkcióba, és főleg főszerepbe?
–Ismerőseim szóltak, hogy lesz válogatás a Pomádéra, s hogy jöjjek el, mert számítanak rám, hisz korábban már szerepeltem az Eger kis csillagaiban.
–Saját elhatározásból, vagy szülői biztatásra jelentkeztél? –Abszolút az én elhatározásom volt, mert szeretem azt csinálni, amit itt művelünk. Ezen kívül számomra nagyon kedves ez az egész társaság.
Miért jó ez a csapat?
–Rendkívül összeszokott társaság a miénk. Családias légkör van, mindenki ismer mindenkit, ami még az Eger kis csillagaiból ered, hisz a társaság nagy része már ott is együtt dolgozott a sikerért.
–Van-e valami előképzettséged? -Azelőtt sohasem énekeltem, sőt meg is rémisztett, amikor kiderült, hogy itt ezt kell majd csinálni, nem is akármilyen szinten. Miután meghallgattak, magam is meg voltam lepődve, hogy a beszédhangomhoz képest mennyire magas az énekhangom. -Milyen a felnőttekkel, az úgynevezett nagy művészekkel együtt dolgozni? –Semmiben nem különbözik attól, ahogy a többi társunkkal együtt tesszük a dolgunkat. Legföljebb a megszólításokkal van néha gond, de szinte mindenkivel úgy kommunikálunk, mint bármelyik társunkkal. Gregor József kivételével mindenkivel tegeződünk. -Mit vársz a bemutatótól? –Tudom, hogy fontos a reklám, de nem ezen fog múlni a siker, hanem azon, hogy a főpróbán illetve a bemutatón milyen szinten adjuk majd elő a Pomádé király új ruháját. Minden a teljesítményen múlik majd. Egyre jobban érzem magam, mert amióta fölléptünk a színpadra minden megváltozott, egyre jobb lett a munka. A rendező, Venczel Valentin szavai jutnak eszembe, miszerint, amit ő adott nekünk a próbák során, nekünk most azt kell visszaadni, a közönségnek.
| |