Nagy Fruzsina (jelmeztervező): – Jó érzés volt úgy elkezdeni a Faustot, hogy a rendező látta egy munkámat, és eleve azzal szólított meg, hogy pontosan olyat szeretne itt is látni majd a színpadon. Ez a megelőlegezett bizalom felszabadított, bátran kísérletezhettem. Külön öröm volt, hogy a színészeket is be tudtam vonni a jelmeztervezés izgalmába, hozzájárultak kreatív ötleteikkel a végeredményhez, még akkor is, ha némelyik merész, szürreális jelmezben nehéz mozogni a színpadon.

Csendes László: – Nagyon izgalmas, hogy több szerepet játszom. Mint színházigazgatót, a mindenkinek és minden alkalomnak megfelelni akarás gyötrődése kísért. A Mindenható a tökéletes alkotás csalóka hitében tetszelgő valaki, az Öregdiákot pedig a „minden mindegy” filozófiája mozgatja. A buszsofőr az utasok láttán már csak annyit gondol: úristen, még nyolc óra...

Nagy András: – Az én két szerepem átfedi egymást (a költő, aki tulajdonképpen a darab szerzője, illetve Wagner). Egy „civil” és egy színházi szerepet kell egymásra csúsztatva és egyszerre játszanom. Nem mindennapi kaland színészként egy szerzőt alakítanom, aki bár színdarabot írt, mégis a konkrét színpadra lépve úgy hat, mint elefánt a porcelánboltban.

Csanádi Judit (díszlettervező): – Meglett ember lévén úgy gondoltam, életem egyik legnagyobb élménye lesz a Fausttal szembesülni, a művet megérteni, megfejteni. Aztán elolvastam, és reménytelenül porosnak találtam. Ezt követően hetekig küzdöttem vele. Azon a ponton pedig, amikor már feladtam a megértését és az ezért való küzdelmet is, magától nyílt meg előttem a szöveg jelentése. Ráébredtem, hogy a Faust rólunk szól, a legmélyebb és legszemélyesebb értelemben, itt és most, Egerben, 2006-ban. És ez tényleg életem egyik legnagyobb élménye lett. 

Kaszás Gergő: – Nehéz Faust milyenségéről beszélni, még nehezebb színészileg megragadni, mert a figura nincs erősen karakterizálva, nincs kézzelfogható, konkrét célja, mint például Hamletnek, csak egy általános, nagy kérdésre való válaszkeresés: miért születtünk a Földre. Ha sikerül, akkor olyan lesz kicsit az én Faustom, mint én magam. Gondolkodó ember.

Mészáros Sára: – Goethe alaposan feladta nekünk a leckét. Margit története már az eredetiben is tele van balladai homállyal – megharcoltam vele, mire magamban felépítettem a történetét. De a nehézsége a szépsége is. Szeretem a partnereimet, jó Kaszás Gergő szemébe nézni, látom a pupilláján, hogy nagyon figyel rám. Ebben az előadásban a háttéremberek is anynyit dolgoznak, mint mi. Ha célba érünk, nagyon meg fogom ölelni őket!

Fekete Györgyi: Azoknak ajánlom az előadást, akik nyitottak az új iránt. Jó ötletnek tartom, hogy rendhagyó látásmóddal, más aspektusból fogalmazza meg a mű gondolatiságát. A klasszikus Faustot így közelebb hozhatjuk a nézőhöz.

Vajda Milán: Mikor megtudtam, hogy én játszom Mephistót, megijedtem. Minden szerepben elmélyedek, tudnom kell, milyen az az ember, mi mozgatja. Féltem: hogyan merüljek el anélkül ebben a figurában, hogy veszélyesen közel kerülne hozzám az a fajta „rossz”, amihez a civil életben nem szeretném, hogy közöm legyen. Aztán rájöttem, hogy nem kell félni, ez mégis csak egy szerep, nem kell azonosulnom az ördöggel. Csak el kell játszanom. Most ez a „csak” a nagy feladat.