– A Falba zárva című produkciójuk mennyit változott az első bemutató óta?
– Mivel ez még csak a második előadásunk lesz, most fog változni a próbák során. Kicsit változtatunk rajta, mert részben én is sok mindent átértékeltem benne, és a technikai lebonyolításon is változtatni kell. Kiegészül természetesen új elemekkel is, így egységesebb és komplexebb lesz az előadás.
– Ezen az estén azonban egy új, erre az alkalomra készített produkcióval is színpadra lép a társulata.
– Valóban, a Falba zárva előtt egy egészen friss darabbal lépünk a közönség elé, melynek a címe A halál és a lányka, és Schubert zenéjére készült a koreográfia.
– Mit lehet és kell tudni a nézőnek erről a táncműről?
– Régóta, gyakorlatilag amióta táncművész vagyok, szeretem ezt a művet, régóta foglalkoztat feldolgozásának a gondolata. Valaha táncoltam is a főszerepét, és csodálatos, inspiratív muzsikának tartom Schubert művét. Ezenkívül most foglalkoztat egy olyan gondolat, mely hozzásegített, hogy színpadra álmodhassam a társulat gyerekeivel, akik mostanra teljes értékű táncosokká váltak. Eljött az a pillanat, amikor minden együtt áll ahhoz, hogy bemutassuk A halál és a lányka általam elképzelt “olvasatát”. Ki kellett várni, hogy a fejemben is megérjen, és a táncosaim is megérjenek fejben és technikai tudásban a darabhoz.
–Mi volt az a motívum, ami mentén megmozdult a fantáziája?
– A téma tulajdonképpen egyértelmű és egyszerű: hogyan visz el a halál egy fiatal lányt. Én azonban nem elsősorban erre gondolok közben. Inkább a látvány, egy furcsa csavar az, ami foglalkoztat. Mégpedig az, hogy a halál hogyan jelenik meg, illetve honnan kerül elő. Sőt a lány sem igazán központi figurája ennek a műnek. Ezért kicsit megváltozik az alapkoncepció. Igyekszem fölborítani azt a merevséget, állandó szabályt, hogy van egy lány és egy halál, inkább egy furcsa csavarral megpróbálom felszaporítani, mely különleges hatást ad az előadásnak. Éppen ezért izgat ennek a műnek a színpadra állítása, hogyan lehet egy egészen más arcát megmutatni ugyanannak a darabnak.
– A “lányai” tartanak-e már ott fejben, hogy képesek végigcsinálni mindazt, amit elképzelt, illetve képesek-e alkotótársként részt venni a munkafolyamatban?
– A lányok messze túlmutatnak a korukon, másrészt sohasem ütköztem még akadályba velük kapcsolatban. Eleve úgy választok művet, hogy ne kelljen konfrontálódnom velük. Mielőtt döntök egy-egy darab megvalósításáról, mindig mérlegre teszem azt, hogy a társulat szempontjából itt van-e az ideje. Most teljes nyugalommal állíthatom, hogy itt van az idő A halál és a lányka megvalósítására! Semmiféle akadály nem tornyosul előttünk!
– Óhatatlanul asszociál az ember A halál és a lányka színpadra állításáról beszélve arra a párhuzamra, amely a tavaly Egerben is megcsodált és a fesztivál műsorán ismét színpadra kerülő, a Fesztivál Balett és a Szegedi Kortárs Balett közös produkciójában létrehozott Requiem és a Schubert-mű közt fönnáll, hisz ott sem másról, mint egy kislány haláláról, haláltusájáról szól az előadás. Nem veszélyes ez?
– Lehet talán veszélyesnek is nevezni, mindamellett, hogy ez a párhuzam csak most, a próbafolyamat végén jutott az eszembe. Nem tudom, rám nyomja-e a bélyegét a Mozart-remek közös előadása vagy sem. Kétségtelen, hogy mind a mai napig nagy hatással van rám a Juronics Tamás koreografálta Requiem, de amit én gondolok A halál és a lánykáról, az egészen más. Most, az alkotás folyamatában úgy érzem, hogy egészen más, eltérő hangulatú produkció kerül ki a kezem alól. Az a tény persze mindenképpen párhuzam marad, hogy elveszítünk egy kislányt, de hogy hogyan és hogy milyen a konklúziója, az egészen máshová viszi a szuverén alkotókat. Számomra a Requiem iszonyatosan drámai mű és alkotás, A halál és a lányka, amit én kitaláltam, nem, nem úgy drámai!
– A zene azért ez esetben is nagyon erős és súlyos, ha úgy tetszik, drámai. Ez elkerülhetetlen.
–Ezért célom az, hogy magát a táncelőadást és a gondolatokat is sok esetben fölszabadítsam a zene alól. A Requiem egészen széles skálán mozog az érzelmek tekintetében. Sokszor lemegy egészen mélyre, de én csak ritkán szeretném ezeket a mélypontokat megérinteni. Inkább ellen akarok állni a zenének és a történetnek egyaránt. Van a dolognak egy reális világa, melyet hangsúlyozni szeretnék és egyben gyermekibbé tenni a történetet.
– Ebben ezek szerint az is benne van, hogy a halált megpróbálja "életszerűbbé" tenni. Az, hogy megtanuljunk és tudjunk együtt élni a gondolatával?
– Ez egyértelmű szándékom. Éppen erről szól majd az előadás, hisz a gyermek számtalanszor találkozik és szembesül a halállal, de egészen a végső, a legmélyebb pillanatig, amikor is megadja magát, ezen találkozások olyanok, mintha a barátaival találkozna. Ezek a pillanatok azok, amelyektől följebb kerül az előadás, és így lesz többarcú a halál és az ember-gyermek kapcsolatának a bemutatása.
– A fesztivál balettestjének másik produkciója, a Falba zárva című, egyáltalán nem rímel a Schubert-darabra, sőt az ellenpontja. Milyen gondolat foglalkoztatta a megvalósításakor?
– Ez az előadásunk most a próbák során újjáalakul. Sok minden foglalkoztat az első bemutatónk óta, és ezeket próbáljuk beépíteni a darabba. Ez egy technikailag nagyon nehéz darab, hisz a gyerekeknek egyszerre kell táncművészeknek és díszletmunkásoknak is lenniük, de már nagy szükségünk volt egy olyan produkcióra, melyben nem csak a fekete balettpadló meg a hátsó takarófüggöny van a színpadon, hanem végre használjunk eszközöket. Ezenkívül szeretem, ha megjelenik a vizuális technika. Szeretem összekötni a vizualitás különböző ágait. Roppant nehéz volt színpadra állítani, de a gyerekek remekül végigdolgozták az előadást. Én azonban tudom, hogy hol voltak azok a pontok, melyeket ki kell javítanunk az Erlau Táncfesztivál zárónapjáig.