| KULISSZA : Szívvel-lélekkel a színpadon Sata Árpád Aase-díjat vehetett át |
Szívvel-lélekkel a színpadon Sata Árpád Aase-díjat vehetett át
Pilisy Csenge 2006.01.05. 00:55
Idén 17. alkalommal osztották ki a díjat, amellyel az emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplőit, az epizodistákat ismerik el minden évben: két férfi és két nő munkáját.
Idén a négy díjazott egyike Sata Árpád, a Gárdonyi Géza Színház tagja, aki kedden Budapesten vehette át a szakmai elismerést.
Sata Árpád - nem mellékszerepben - a Hallelujában
- Engedd meg, hogy kicsit dicsekedjek - jegyzi meg Sata Árpád -már 1970-ben, másodéves főiskolásként fődíjat kaptam a bukaresti Színművészeti Egyetemek Fesztiválján, majd két évvel később, szintén hallgatóként, József Attila: Nagyon fáj című versével is fődíjat nyertem. Erre nagyon büszke vagyok. Kolozsváron 5 vagy 6 alkalommal voltam az évad legjobb férfi színésze, egy kolléganőmmel pedig háromszor választottak meg a legjobb színpadi párosnak. Amikor Egerben 1998-ban megalakult a Napsugár-díj, az első közönségdíjat én kaptam, majd az első páholydíjat is, ami azért is emlékezetes, mert nyertünk egy korfui nyaralást. Már '69 óta vagyok a pályán, de konkrét szerepálmaim sohasem voltak. Szerencsésnek tartom, hogy sokat játszhattam fő- és kisebb szerepeket. Talán egyik legnagyobb sikerem egy 20-30 mondatos jelenet volt kis hercegként A rút kiskacsa című darabban. Igyekeztem mindig megújulni, estéről estére azt szem előtt tartani, amiről szól a színház.
- Mikor döntötted el, hogy színész leszel?
- Már érettségikor azt mondtam, ha megkérdezték, hogy vagy vasesztergályos leszek vagy színész. Sokféle előadást láttam, talán többet, mint egy városi néző, nálunk Lővén sok "kiszállást" tartottak. Olyan szerettem volna lenni, mint a színészek a színpadon.
- Több, mint három évtized, megannyi díj - voltak kedves szerepeid?
- Nagyon szerettem a Stílusgyakorlatot csinálni, a Liliomfit játszani Kolozsváron. Hálás szerepeim voltak Egerben a Három nővérben, a Tudós nőkben vagy a 3:1 a szerelem javára című most bemutatott operettben. Az a fontos, hogy komolyan kell venni, akármilyen hosszú szerepem is van... Pláne, ha csak két percet vagyok a színpadon, annyi idő alatt kell megmutatnom magam. Elsősorban lélekkel, szívvel kell csinálni. Nincs két egyforma este, két egyforma előadás.
Sata Árpád A Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskola Szentgyörgyi István tagozatának befejezése után a szatmári és a kolozsvári magyar színtársulatok tagja volt. 1993 óta az egri Gárdonyi Géza színház művésze. Kiemelkedő tehetségű komikus, sokoldalú kvalitásait számos dráma és komédia fő- és mellékszerepében bizonyította.
2005. december 02.
| |