| KULISSZA : DON JUAN MEGJÖN A HÁBORÚBÓL Lételemünk és büntetésünk: szeretet utáni vágy |
DON JUAN MEGJÖN A HÁBORÚBÓL Lételemünk és büntetésünk: szeretet utáni vágy
Jónás Péter 2006.01.05. 00:46
December 14-én mutatja be az egri színház Ödön von Horváth Don Juan megjön a háborúból című darabját a stúdióban. A rendező, Radoslav Milenkovic létkérdésekről töpreng a premier előtt.
- A darab nekem a bűnről és a büntetésről szól. És a reményről. Don Juan bűne, hogy a tökéletességet keresi, az ideális szerelmet. A tökéletesség viszont Isten birtoka, nem az emberé. Az emberi világ sajátja a hiba, az esendőség. Don Juan létezésének abszurditása, hogy tudja, amit keres, nincsen. Neki a keresés maga fontos, és mivel a keresett ideál nem létezik, ezért amit talál, mindig eldobja, és újabb keresésre indul.
Ez is a bűne, hogy minél tovább keres, útját annál több elhagyott nő szegélyezi. (A halálnál is rosszabb, ha nem szeretnek valakit.) Megint abszurd: Don Juan is szeretetre vágyik, a nem létező ideális szerelmet keresi, és közben a szeretetlenségtől megsebzett nők tucatját hagyja maga mögött. Ez az ő csapdája, a csapda okozója pedig a szerelem, a tökéletesség, a boldogság utáni vágy. Maga a keresés, ami Don Juan létének lényege, egyben a büntetése is: keresni valamit, ami nincsen. A vágy a bűn és a büntetés is, mégis a vágy és a remény tesz minket emberi lényekké.
- Horváthnál a hős a háborúból tér haza. Szerbiában megtapasztaltam a háborút is, annak végét is. A békében semmivel nem könnyebb a túlélés. A háború végének pillanata felerősíti a reményt, hogy most már csak jobbak lehetünk. De mindig kiderül, nincs happy end, a remény hamis, az élet és az emberi természet alapvető kozmikus szerkezete ugyanaz. Ez a szituáció a darabban - a felnagyított remény egy háború végén - csak élesebbé teszi az előző mondat örök igazságát.
- Egerben rendeztem Moliére-t, Csehovot, most Ödön von Horváthot. Látszólag messze állnak egymástól. De a lényeg ugyanaz: a világ csúnya, veszélyes, kegyetlen. Mégis, a remény van, létezik, a legrosszabb tapasztalat sem öli meg. Ez emberi létünk minden problémájának a gyökere, de nélküle ez a lét értelmetlen. És a legfontosabb kérdés minden korban és minden jó szerző darabjában szintén ugyanaz: mit kezdünk ebben a kegyetlen világban saját kis emberi szükségszerűségünkkel: hogy valaki szeressen minket.
2005. december 2.
| |