A Nyafogók után jött A Félőlény, majd a Micimackó, illetve legutóbb a 3:1 jelmezei. Közben terveztem Nyíregyházán is, most pedig A Pál utcai fiúkkal párhuzamosan, ami Göröggel már a harmadik közös munkánk, Szolnokon is dolgozom egy darab díszletén. Kicsit zűrös az életem, két hónap alatt nyolc helyen lakom, egyfolytában utazom, de imádom csinálni.
A rendezői színházban hiszek. Legyen készen az olvasópróba előtt fejben a 80 %, akkor jó lesz a darab. Ezt az előkészítést szeretem. Már a darab olvasásakor is látok egy teret, alakokat. Aztán a rendezővel beszélgetve kitaláljuk, mit, hogyan és miért akarunk elmesélni. Ezután anyagot gyűjtök, képeket, ruhákat a korról. Aztán rajzolok, tervezek, makettet építek. Majd jön az igazgató, hogy nincs ennyi pénz, húzni kell. Végül az elfogadott rajzokkal, makettel, ruhaanyagokkal elmegyek a műszaki vezetőhöz, műhelybe, varrodába, és ők elkezdik megcsinálni, amit megálmodtam. Ezután persze rendszeresen ellenőrzöm a kivitelezést és ülök a próbákon a bemutatóig, nézem, mi hogy működik, min kell változtatni. Sokszor nem értik mások, hogy miért képes egy nem odaillő sál lerombolni egy egész figurát, de hát én látom! (Nevet.)
A Pál utcai fiúknál korban maradnak a jelmezek. A színek szimbolikusak, a vörösingesek mind őszies, „földszínű” tónusúak például. Egy jó jelmez mesél: Geréb áruló voltát annak is el kell mondania, ahogy fel van öltözve.
A díszlet mozog, „maguktól” történnek a színváltások. Nem szeretek díszítőt látni egy előadásban, az olyan illúzióromboló. Ha azt akarjuk, hogy a néző sírjon, nevessen, akkor kellenek a színpadon a varázslatok.