Ez a tény pedig egyedi fényt vet mindarra, ami Egerben az idei nyáron – éppen a kultúra területén – történt. Mert egy pályázatba sok mindent le lehet írni. Meg lehet fogalmazni szép és jó terveket, lehet körülötte csinnadratta és örömtűz, de minden leírt szó alapját, hitelét a valós történések adják. Azok, melyek már nem a tervek szintjén léteznek, hanem a megvalósult álmok kategóriájába tartoznak.
Ha ezt a nyarat ebből a szempontból egyetlen szóval szeretnénk jellemezni, azt mondhatjuk: gazdag. Ha bővebben ki kell fejteni, talán túl gazdagnak, de legalábbis nem kellőképpen koordináltnak mondható. Nem a központosítás az ami hiányzik, mert az – tudjuk – nem vezet jóra, de egyfajta egybefésülés nem ártana. Mostanra ugyanis megszámlálhatatlan azoknak a száma, akik ilyen-olyan, de a kultúrához kapcsolódó műfajú programot állítanak fel különböző játszási helyszíneken. Mindegyik programszervező természetesen a saját művészi és elsősorban anyagi érdekeit tartja szem előtt és így egyfajta nemtelen és egészségtelen, egymás ellen irányuló verseny alakul ki, mely nem használ senkinek. Sem a szervezőknek, sem a produkcióknak és legkevésbé a nézőknek. A nézőknek, akik bármilyen érdeklődőek, bármilyen nyitottságot mutatnak is a színházi, tánc, zenei vagy akár boros programok iránt, bizony elmegy a „kedvük” az ilyen szórakozásoktól, ha számba veszik, mennyibe is kerül, ha az összes olyan produkciót látni kívánják, ami közel áll ízlésükhöz.
Mert bizony minden pénzbe kerül.
A megvalósítás és a megtekintés egyaránt. Természetesen lehet pályázni mindenféle tervekkel és programokkal, és van, aki nyer is több-kevesebb támogatást elképzeléseinek megvalósítására, de ezek a támogatások lennének azok, melyekkel megfelelő mederbe lehetne terelni azt a kulturális folyamot, mely Eger szűk utcácskáit a nyári hónapokban elárasztja. Az is lehet rendező elv, hogy egyes, szívünkhöz valamilyen oknál fogva közelebb álló produkciók többet, a többiek meg éppen csak kapjanak a keretből, irányt mutathat az is, hogy mindenkinek jusson egy kevés, de ezek az utak nem igazán vezetnek sehova.
Igenis – és ez az idén kiderült – szükség van arra, hogy a pályázható pénzek által irányítsuk azt, hogy milyen helyi alkotások, vagy hozott produkciók fémjelezzék azt az utat, melyen Eger az Európa kulturális fővárosa cím felé igyekszik. Bizonyosan avatott szakemberek ülnek azokban a székekben, melyekből át lehet látni a város kulturális térképét, melyről pontosan ki lehet szúrni azokat a pontokat, melyek a kultúrán át a város, mint turisztikai központ javát szolgálják.
Mert nem engedhető meg, hogy egyetlen előadás is öncélú, vagy önös érdekeket szolgáló legyen. Igenis pontosan kell látni, hogy mi az, ami a helyi és környékben élő lakosok igényeit szolgálja, esetleg még oly módon is, hogy ingyenes előadásokkal örvendeztessük meg a polgárokat. És azt is látni kell, hogy ennek a városnak az egyik legfontosabb pillére az idegenforgalom, melynek legmagasabb szintű kiszolgálása nem csak feladat, de létérdek is. A különböző rendezvényeknek – ahogy a vendéglátásnak, -fogadásnak is – elsősorban arról kell szólni, hogy magas színvonalon, vonzó kivitelben és változatosságban itt tartsa és visszahívja az idelátogatókat. Nem a gyors meggazdagodás, hanem a hosszú távú és tisztes megélhetés reményében. Mert nem csak az épített attrakciók lehetnek vonzóak még egy ilyen szerencsés város esetében sem, mint Eger, hanem azok az események, melyek az ide látogatók szellemi igényeit is ki képesek elégíteni. Fontos feladatként kell kitűzni, hogy a kulturális események sora egy, a város boldogulásának, felemelkedésének és elismertségének célját szolgálja. Ha ez nem így lesz, akkor elvész a programok erdejében úgy, hogy onnan soha ki nem talál, bármi lesz is a Európa kulturális főváros pályázatának októberben kihirdetendő eredménye.